Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Család

2011.06.19

 

dia3.jpg

 

Anyák napján

 

 

Milyen volt akkor?

Abroncsszoknya, tűsarok,

halásznadrág, szalmakalap,

mi elsárgult fotókon megmaradt.

 

Milyen volt akkor?

Éjszakák és nappalok,

egy lány, ki mindig dacolt,

szép és fiatal volt.

 

Milyen volt akkor,

mikor gyűrűt dobott?

Menyasszonyi fátyol, koszorú.

Fejére tette egy másik fiú.

 

Milyen volt akkor?

Mikor asszony és anya lett,

felvett egy terhet, mit nem ismert,

de egy életen át cipelt.

 

Mellettem volt. jó és rossz,

sokat mondott, de nem elég,

talán sohase ismertem én.

mert nem tudtam, csak kérdem...

 

 Milyen volt akkor?

 

Milyen volt akkor?

Így akarta vagy csak sorsa hozta,

család, gyerek s egy rövid élet.

Ennyi? Megérte?

 

Milyen volt akkor?

Már meg nem tudom,

mért lettünk s vagyunk.

 

Fiatal volt még, mikor elment,

itt hagyva a sok kérdést feleletlen.

Visszanézek, elgondolkodom...

Hiányzik sok minden,

mit már nem kaphatok.

 

Egy gyergyát gyújtok, rá gondolok

az első májusi vasárnapon.

Mereven nézem a lángját.

Benne Ő lobog...

a kérdés meg bennem:

Milyen volt akkor?

 

 

 

 

dia6.jpg

 

Töredék


 

Hosszú az utca, gyorsak a léptek,

vörös a vér a levélen.

 

Tétován áll a postás, a kaput zörgeti,

nyílik az már, egy ijú asszony kitekint.

 

Csillog a szeme, piroslik az arca,

hír jött uráról kit a frontról várna.

 

Kézből megy a levél kézbe...

 

Dermedt a mosoly, megrogy a lépte,

halovány az arca, a levelet feltépte.

 

Nedvesedik a szeme,

levelét a könny áztatja.

 

Futnak a sorok, tántorodik, szédül,

bár ne jött volna ez a levél hírűl.

 

Az udvaron a gyerekek, hangosak, játszanak,

csak a legkisebb, ki szoknyáját markolja.

 

Már nem olvas, nem lát, csak zokog,

nincs már, kit várjon, a gyerekhez hajol.

 

Egyetlen, ki őt már sohase látja,

a háború elvitte apját egy más világba.

 

A levél mi utolsó, mégis róla szól,

kit látni szeretet volna, mindig rá gondolt.

 

Az égen a felhők futnak, némán

a háború elnyelte a távoli pusztán.

 

Nagy az orosz föld, merre lehet benne,

fiatal testét magába nyelte.

 

Mennyien voltak? Hányan odalettek.

Nem jöttek többé, a temetetők teltek.

 

Áll az asszony, üres tekintettel,

az utolsó szavak még szúrnak szívében.

 

Édes egy Katám!

A gyerekeket, neveld tisztességgel,

mindig szerettelek, míg dobbant a szívem.

 

Szeresd! Csókold, kit soha nem láttam,

helyettem, értem édes Mariskámat.