Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érzések

2009.10.25

 

Sorok

 

 

Addig kell menni,

 míg szép a pillanat.

 

Az utolsó perced

így marad,   

S magadból, ha hagysz,

az örökre megmarad.

 

 

 

 

Meddig

 

   

Elestél,de talpra állsz,

Hányszor teszed életed során.

Mindig bukni,előre,mélybe,

Sokszor kapaszkodsz a semmiségbe.


Meddig bírod? Mikor lesz elég?

  Ha eláll a szív,s elhagy az ész.

Már nem nézel fel: Minek? Hová?

  Erőtlen fekszel,s nincs tovább.    

Becsaptak! Hazudtak! Elég már?  

  Vagy újra bukol, de felállsz?

Minek erőltetni,reménytelen.

   Hiányod nem észleli senki sem

Nézd fenn! Mit kapsz érte, 

  Ha itt hagyod a földi létet.

 

 

 

  

Árnyék

 

  

    Árnyék vagyok!      

A senkié! 

Nem lélegzem

Nem gondolkodom.

A múltadban ne keress!

 Mert nem találsz...

Voltam aki voltam,

Mindegy már.

 

  

 

cím nélkül

 

 

Levettem a tegnapot,

s eldobom a többi közé.

Kopott, gyűrött, emlék... 

 Felvenni a holnapot?

Nem tudni, mit hoz,

 de még néhány pillanat...

 

  Állok pőrén, nesztelen,

  lehunyoma szemem,

lebegek.

A semmi szélén:  

üresen, könnyedén, 

nem gondolok semmire.   

  Csak vagyok. 

  Érezni a korlátlan szabadságot!

  Nem kinyitni szemem,

   s kívánni, hogy így legyen

A holnap még ráér,  

de Én már nem.

  Lebegni csak...

 

  Nincs külvilág...

  Gondolat...

 

  Csak a pillanat.

 

 

 

 

 Ez van

 

Mint ledobott ruha, olyan az életed,  

megunt szeretők, elhagyott szerelmek. 

  Üres az ágyad, magányos éjjelek.

  Könnytelen az arc és hűvösek a reggelek.

  Nem hinni többé kacér pillantásnak

kígyómérget rejtő, hamis mosolygásnak. 

  Fehér árnyak jönnek, suhannak

 

  semmitmondó ölelés - lelkedben űrt hagynak.

Nézd csak, fekszem kiégett testem,

 merev a tekintet, halott a szívem.  

  Nem tudok nevetni, örülni,égni, 

  az érzelmek elhagytak, csak foszló képek.

  Eljön a reggel, már mást talál az ágyban,

  nem én vagyok, ki ébred s a tükörbe néz.

Eleget voltam becsapva, hittem, reméltem,

de lerázom a múltat, mert mindig én sírtam.

  A tervem kész, torz a mosoly,

  már tudom, mit ti nem tudhattok.

  Jövök! Már érzéketlen lettem, 

  kihalt testek, melyekre lépek.

Más ez most! Én leszek könyörtelen,   

  s vissza adom, mit ellenem elkövettetek. 

  A bűn már édes, kellemes, nedves.

  Érezni ízét s látni, hogy szenved. 

   Az Égre ha nézek, könnyű a szívem,

  adósságom nincsen, mindent törlesztettem.

 

 

 

 

 

 

Inaj

 

  

Állok a szirten,

 nézek a végtelen messzeségbe.

Szívem szabadon száll,

  megérint a szél s hallom a fű dalát.

  Látom...és hív egy ősi tánc.

 

Arcomba nevet a napsugár,

tárt karokkal ölelem át.

A völgyben rohanó patak,

hallom a dob szavát,  s ott füst száll,

elragad,  visz egy ősi tánc.

 

Arcok az égből néznek rám,

árnyak suhannak a fák alján.

Az ösvény vezet,

 itt apám háza állt.

 

Dalol egy emlék,  regélve a múlt szavát.

 Lábam lép,  s az éjen át: 

  magához vesz az ősi tánc.

 

 

 

 

 

  Születésnap

  

 

Esett az eső,

  az orgona rám hajolt.

Múltam amennyi múltam,

április volt.

 

 

 

 

 Út

 

 

Menni kell?

  De nincs hová.

  Menni kell?

  De nincs kihez.

  Nem vár senki

  aki szeret:

  de egyre érzed,

  Menni kell.

  Elmúlt éveket,

  Keresni kell?

  De mit,  azt nem leled. 

  Kutatod, de hiába már,

  oly messze az,

  vissza ne várd.

  Menni kell.

  Már tudod hová?

  Menni kell.

  Már készen állsz?

  Búcsúzni kár.

  Menni kell.

  Van, ki vár?

  Ő eljött...

  s két karja bezár.

 

 

 

 

Fiú

 

 

Volt egy fiú...

Vidám,  csillogó szemmel,

Nyitott  szívvel járt,

   őszinte és tiszta volt,

  hol hazudni kell és élvezni,

hogy elnyel a mocsok.

  Nem értették vagy csak

  nem akarták.

  Űzték,  lökték,

  megtagadták.

  A világ forog! Rohan!

  De ha egyszer megáll...

  Egy fiút Ő már nem talál.

 

 

 

 

Érzés

 

 

 

El nem mondható!

  Leírni nem lehet.

  Bármerre jársz,

  s nő a távolság...

  Mindig veled lesz.

  Az önzetlen és tiszta,

  testvéri szeretet.

Más vélemény,

eltér a vágy,

  Szóban vívott csaták.

  S utána csend és hallgatás.

  De ha érzed, hogy

  nem bírod, nem mehet
 így tovább,

segítséget, vigaszt

csak ott találsz.

Mert test és vér,

mi összeköt vele.

És az el nem múló

Testvéri szeretet.

 


 

 

 

Egyedül

 

 

Nincs egy kéz,

  mely kezedhez ér.

  Nincs egy szó, 

  mit hallgatnál.

  Nincs egy arc,

  egy szem,

  mi szemedbe néz.

  Magadban fekszel

  és ébredsz fel.

  Telik a nap,

  rohan az éj.

  Üres a szív?

  Vagy boldogtalan?

  Életed mit ér,

  ha társtalan.

 

 

 

 

Hazudtál

 

 

 

Azt mondtad, ha jön a tavasz,

  itt maradsz.

  Hazudtál!  Elmentél

  hangtalan,

  Hideg volt kezed,

 arcod halvány.

  Rám néztél... szemedben

  az utolsó tűzzel.

  Bennem van a kép!

  Választ várok a kérdésemre:

  Miért mentél el?

  Hallgatsz?

  Sírok, mert a nap süt,

  de hideg a kő

  s te nem felelsz.

  Miért mentél el?

  Nyújtom a kezem

  de nem érlek el.

  Dühös vagyok, tehetetlen...

  Mért mentél el?

 Állok tétován, nem visz a láb,

pedig alkonyodik már.

Itt hagytál:

 örömtelen a madárdal, 

mert nélküled jött a tavasz.

 

 

 

 

 

 

Menekülés

 

 

Elfutok!

  Soha nem leszek aki voltam.

  Elhagyom!

  Az otthonom, nem nézek a múltba.

  Elfutok!

  Vissza már nem térek többé.

  Elhagyom!

  A percet,  az órát,  s a tegnapot.

  Elfutok!

  Meddig vagy hova, nem tudom.

  Elhagyom!

  A korom,  az arcom.

  Elfutok!

  S ha újat lelek.. 

majd elmondom, ha akarom,

hogy Én már Én vagyok.

 

 

 

 

 

Az utolsó

 

 

Minden voltál.

  Remény! Élet! Fény!

  Hívtalak, vártalak,

  séta a parton...

  Ülni a padon s tudni, hogy vagy.

  Néztelek, de nem láttam.

  Siettél, már sötétedett

  és hűvös volt...

  Még látom, a villamosra szállsz,

  mentem boldogan, tudatlan.

  Hívtalak, de nem hívtál.

  Hazug volt a csók,

  és gyilkos az ölelés.

  Nincs tovább s mély az éj,

  egyedül vagyok...

  Nem tudom, mért.

  Remélni tán, hogy jössz felém.

  Inkább ölj meg!

  - míg ölelsz -, csak legyél 

  Csókod ha hamis, hát elfogadom.

  Múlnak a napok, hetek, még remélek:

  De őszre jár, már kopaszok a fák.

  Mint rég besárgult fotókon,

  lépdelek az avaron.

  A parton állok...

  Megered az eső, hogy eltakarja

  könnyeimet fáradt arcomon.

  Kiégtem, nézd hát!

  De itt vagyok.

  Fáj az emlék,

  szívem halott.

 

 

 

 

 

Szerda volt...

 

 

Bocsáss meg! - ha elmegyek, 

  s ezt kezemmel teszem.

  Maradjon benned egy kép,

  talán volt bennem jó és szép.

  Mit szeretni lehet s őrizni érdemes. 

  Nem akartam rosszat soha,

  de boldogulni már nem tudok.

  Fáradt vagyok e gyarló földi léthez...

  Hát elhagyom! 

  Nem szólok senkinek, 

  csak lefekszem csendesen,

  szemem lehunyom... 

  Alszom már... 

  Mély, édes álom ez, mi vár. 

  Halvány mosoly, ez már a túlvilág.

 

  Nem félek...s átlépem kapuját.

 

 

 

 

 

Sorok

 

 

Ha menni kell, ne kérdezd... 

  Miért? Hová?

  Ne tégy ellen, mert hasztalan.

  A sorsod írva van.

  Más táj, más vidék, ami vár,

  reményteli az út, amin jársz.

  Életed új hajnalán.

 

 

 

 

Ha...

 

Ha a világ elengedne, akkor lennék boldog.

  Ha a szívem meg nem kötne bátran meg is halnék. 

  Ha a nevetésem mindig sírás volna.

  Ha játszanék élő - holtat.

  Ha születtem volna, mikor lekem kérte.

  nem lennék játéka e primitív létnek.

  Ha fájdalmam kifakadna,

  néma dühöm hangot adna.

  Idegen vagyok ebben a korban,

  nincs helyem. Itt csak voltam!

Ha a kezemet fogják, nem engedik soha... 

  de engednek szállni fenn a magasban.

  Ha a szívem megszakadna 

  és a hangom elakadna,

  akkor lennék boldog.

Ha az időm múlik, ha jövőm lesz a múltam.

  Nem lennék szelleme, ennek a világnak.

 

 

 

 

Fejfára

  

Advent idején gyújts egy gyertyát értem,

  Kárpátok öléből, messzi vitt az élet.

  Messzi vitt lábam - szívem szakadt, vérzett.

  Édes Magyar földem mikor érhet léptem?

  Idegen földön, szálltak el az évek...

  Mikor hazatérek, szememet lehunyva, végső nyugalomra...

 Bármerre jártam, éltem, érted dobogott a szívem...

  Kóborló fiad sehol se volt otthon csak itten,

  Advent idején gyújts egy gyertyát értem.